Az oktatásra költött összeg, és a gimnazisták teljesítményének összefüggése, országonként

Forrás.

Gyakran gondoljuk azt, hogy az oktatás teljesítménye egyenesen arányos az oktatásba helyezett pénzzel. Nem akarjuk elvitatni: fantasztikus ötletek kerülhetnek megvalósításra, ha van rá forrás. Azt azonban különböző kutatások is bebizonyították, hogy az oktatásba fektetett anyagi javak mértéke csak egy komponens, és nem feltétlen határozza meg az oktatás sikerét, eredményeit. Mi azt látjuk, hogy itt Izlandon, az oktatási rendszer hasonló gyermekbetegségekkel küzd, mint Európa összességében - azonban a fiatalok segítése, munkába állításuk és mentális egészségük szempontjából Izland kiemelkedő. Pedig nincsenek nagy befektetések. Ahogy a mai videóban is elhangzik: "Egyszerű elképzelés, mégis hatásos." Nem tudhatjuk pontosan, hogy a jól működő oktatási rendszereknek mi az az +1-e, ami viszi őket előre - nincs mindenhova adaptálható recept, csak egyéni X-faktorok. De ha lenne mindenhova adaptálható recept, mi egész biztosak vagyunk benne, hogy közel lenne az "egyszerű ötletek, hatásos elképzelések" eszméjéhez, keverve azzal az emberséggel, amit a mai videóban láthattok.  

A videóban a Reykjavík University szociológia professzora beszél a fiatalok munkanélküliségéről, a válságról, és arról a munkáról, amit az állam végzett és végez velük, hogy visszataláljanak a munkaerőpiacra. Illetve, láthattok részletet a keflavíki Life Long Learning Center munkatársaival készített interjúnkból is. Én, személy szerint imádtam ezt az interjút, kedvesek, segítőkészek és igazán emberek voltak (egy nagyon jól felszerelt, távoktatással is működő központban). A központról azt kell tudjátok, hogy ez egyike azoknak az oktatási központoknak, amiket említettünk az Education and Learning Centre kapcsán: itt.  Azért erre az oktatási központra esett a választásunk, mert a válság után Keflavíkban volt a legmagasabb a munkanélküliség (körülbelül egy óra kocsival Reykjavíktól, itt van a reptér is), ugyanis az erősen urbanizált városból majdnem minden beruházó cég kitelepült.

A kedvencem az interjúból, habár azt most nem vágtuk bele, ahogy az egyik itt dolgozó meséli a legjobb élményét a munkája kapcsán. Azt mondja: "volt itt egyszer egy ilyen nagy szakállas hapsi... olyan igazi viking forma. Kibukott a gimnáziumból, és már a legelején leszögezte, hogy minden feladatot adhatunk neki, csak matematikát nem... aztán, nagyon egymásra hangolódtak az egyik munkatársunkkal, aki pont matek tanár volt, és megmutatta neki a statisztikát és a függvényeket... pár hónapra rá ez a pasi egyszer csak felállt az óra közepén, és hangosan elmondta: emlékeztek, azt mondtam, hogy matekot soha, ugye?! Most meg a matekot keverem az olvasással, meg a betűkkel. Én!". Fülig ért a szája, ahogy mesélte a történetet. :)

Nézzétek meg a videót! Bár sajnos holnap este elindulunk hazafelé, és a hajóig nehezen fogunk jelentkezni... de mindenképp megosszuk még veletek az itt történtetek, mielőtt a végső filmek legyártásába kezdenénk! :)

Puszi,

Lilla

Nem szeretnélek titeket egyedül hagyni, amíg mi vágjuk a többi videót. :) Pontosabban, én beleokoskodom, Laura meg megvágja, (aki holnap 20 éves!), ő van a képek, és a kamerák mögött a legtöbbször, mert sokkkkal profibb benne mint én... ha érdekelne titeket az eddigi munkája, akkor ajánlom ezt. Ne csak az én nevem lássátok mindig az aláírásban. :)

Nadeszóval...  addig is mesélek egy kicsit nektek, visszatekintve (mindjárt megyünk haza :( ) a kedvenc helyemről egész Izlandi tartózkodásunk alatt. Úgy hívják: Hitt Húsid. Erről a helyről még biztos fogunk hosszabban írni, amint megvágtuk az ott készült felvételeket, de addig is, rövidebben.

Maga a név, hogy Hitt Húsid, azt jelenti, hogy "a másik ház". Na, de, hol van egyik? Aarhusban, Dániában. Onnan vették az ötletet azok az izlandi értelmiségiek, akik az aarhusi egyetemen tanultak (és itt most elmorzsolok egy csendes könnycseppet, hogy idén 4 ponttal lecsúsztam a felvételről oda). Izlandon egyébként nagyon elterjedt az, hogy a fiatalok külföldön tanulnak, és hazahozzák a megszerzett tudást.

A Hitt Húsidot úgy képzeljétek el, hogy egy nagy, vörös ház a belvárosban, nem messze a kikötőtől. Ahogy belépsz, színes dekorációk, rajzok, világos irodák, nagy, barátságos - helyenként polgárpukkasztó - közösségi helyek. Mit jelent itt a polgárpukkasztó? Az idejáró gyerekek, fiatalok alkotásai vannak kinn, amik sokszor nem politikailag korrektek (sokszor meg épp, hogy igen), de kinn vannak azok is. Általában nagyon viccesek.

Több szint van, és több szervezet is működik ebben az épületben. Itt jegyezném meg, hogy Izlandon sokszor helyezik el úgy a hasonló szervezeteket, hogy egy épületben vannak (példa a Hitt Húsid is, de ugyanilyen ház van azoknak a gyerekeknek akik szexuális bűncselekmény áldozatai lettek: egyben minden rendőrség, bíróság, pszichológus). No, szerintem ez nagyon praktikus, emberkímélő és barátságos. A Hitt Húsidban többnyire olyan szervezetek dolgoznak, akik a fiatalokkal foglalkoznak (pl. Youth Council - itt is jártunk később!). De mégis minden annyira egyben van, mint egy shelterben (közösségi házban), és a házat Reykjavík City adja, ami számomra megint csak elképesztő volt.

Várj, várj, szerintem még mindig nem érted, hogy mennyire jó hangulata van ennek a helynek... Emlékszel a régi Tűzraktérre? Na, igen. Vedd el belőle a kocsmát, tegyél hozzá még több művészetet, oktatást és szociális munkát. Na, talán már megkapod.

Frímann, akivel először beszélgettünk a Hitt Húsidban kifejezetten a fiatal munkanélküliekkel foglalkozik. De mellette színész. És zenész. És menedzsment szakember. És egyetemi tanár. Ők, itt kurzusokat, munkába-állító tréningeket tartanak, És persze, rengeteget foglalkoznak az egyénnel, a mentális egészségével és a háttér problémáival. És igen, ez annyira menő, mint amennyire hallatszik. Ott, helyben beszélgettünk egy sráccal kicsit többet, aki most a Hitt Húsidban dolgozik, de alapvetően diákként kezdte meg ott az éveit: ő is imádta. Mi is imádtuk volna. És imádnánk is, ha otthon lennének ilyen lehetőségek.

De, amiért elkezdtem a posztot. Megszerkesztettünk ás átmagyarítottunk három, papíralapú segédeszközt, amit itt a Hitt Húsidban ők használnak rendszeresen. Beszúrom őket ide, "lopni" lehet. Használjátok nyugodtan, ha tudjátok hol. Nekünk kicsit éviránytűsnek hat. És ígérjük, amint jön a videó, írunk még a Hitt Húsidról. :)

1. Életed kormánya - ajánlásaink a lap alján. :)

2. GROW modell, ahogy ők hívják. Mi Hogyan tovább?-nak neveztük el.

3. A legfelső képen látható dobókocka lefordított változata.

Akárkinek, akármikor kellenek a nagyobb felbontású képek, keressen minket nyugodtan. :)

Lilla

Izlandon úgy látják, hogy a fiatal felnőttek munkába állásának esélyét szignifikánsan növeli, ha az önképük és az önértékelésük reális és erős. Azt gondolják, hogy a munkaerőpiacról kiesett fiatalok, fiatal felnőttek csak akkor tudnak újra munkába állni, ha elfogadják és szeretik magukat. Fontos üzenet ez: Nem szabad, hogy rossznak érezd magad, mert nem vagy az! Vajon mi tudunk ilyen üzenetet küldeni?

A fentebbi videóban a Munkaügyi Hivatalban, az Oktatási és Tréning Központban, az Izlandi Emberi Jogok Központjában, és az Izlandi Egyetemen készült interjúinkból és intézménylátogatásainkból láthattok részleteket. Nézzétek meg!
Olyanokról fogtok hallani, mint...

...hogy a Munkaügyi Hivatalban válság hatására stratégiát változtattak. A legfontosabb az volt, hogy együttműködésben sok egyéb, helyi szervezettel a munkaerőpiacról kiesetteket aktívan tartsák, és ne engedjék belesüllyedni a munkanélküliség világába. Így tettek a legsebezhetőbb csoportokkal is (migránsok, iskolából kihullottak, fiatalok), s ezekhez a csoportokhoz igazítva speciális programokat indítottak számukra. A fiataloknak ez volt a MunkaFórum/ MunkaTér ahova rendszeresen be kellett járniuk és támogatást, képzést kaptak. Erről (is) hoztunk nektek egy kis bemutatót.

...Valamint, láthatjátok, ahogy az Oktatási és Tréning Központ vezetője arról a folyamatról beszél, amiben kialakították a jelenleg is létező kurzuskínálatukat (a jó gyakorlatukról olvashattok a könyvtár menüpontban! :) ). Úgy képzeljétek el ezt a központot, hogy ez a központ felel részben az Izland szerte elhelyezkedő összes Learning Centre-ért, persze, azoknak van igen nagy mértékben önhatásköre is, de vannak dolgok, amik összehangolva születnek meg. Ebbe tartoztak és tartoznak bele azok a kurzusok, amelyek vagy a szakszervezetek, vagy a (akár csak leendő) munkahelyek, vagy a kormány (esetleg ezeknek az uniójának) megrendelésére jöttek létre. De mik ezek a kurzusok? Olyan tréningek, különböző hosszúsággal, amelyek a munkába állást, a munkavállalást, az együttműködést, az énképet és a munkakeresést hivatottak segíteni. Pontosabban, hogy teljes legyen a kép - ezek vannak akkreditálva, de rengeteg egyéb kurzus is van, mely az egyén tanulási útjára, illetve mentális egészségére helyezi a hangsúlyt. Hogy miért annyira nagy dolog az akkreditáció, és miért érdekes a folyamat, ahogy kialakították? Mert együttműködésben a fontosabb munkaerőpiaci szereplőkkel, olyan képzés-kínálatot hoztak létre, amit az iskolából kibukott ember (legyen az fiatalabb, vagy idősebb) beszámíttathat, amikor be akarja fejezni tanulmányait. Hát nem elképesztő? :))

... És ott van még a videóban az is, ahogy az Izlandi Emberi Jogok szervezetében ezeknek, a már fenn említett veszélyeztetett csoportoknak a helyzetéről beszélgettünk. Többek között, a fiúk korai iskola elhagyásának okairól is.

...Na de, mi van azokkal - kérdezhetnétek - akik, már elvégezték a középiskolát, mégsem voltak eléggé képzettek ahhoz, hogy munkát találjanak a válság után? A "lost generation" tagjaival, ahogy Finnországban hívják őket. Az aktívan tartásnak egyik alapvető eleme volt, hogy mindenki tanulhasson és fejlődhessen abban az időben, amikor nem talált munkát. A saját és a munkaerőpiac igényeit egyaránt figyelembe véve a kurzus választásakor. Erre az volt a válasz, hogy az egyetemek kinyitották a kapuikat: nyílt kurzusokat, nyári egyetemeket, egyetem előkészítő kurzusokat tartottak. Ezekről és ennek a részleteiről beszélgettünk az Izlandi Egyetem egyik professzorával. Erről is van "sneak peek" a videóban.

Nekünk nagyszerű látni ezt az átgondoltságot, ezt a kooperációt a közös cél érdekében. Ti mit gondoltok? Hogy látjátok? Szerintetek mi a legfontosabb alapkelléke egy ilyen együttműködésnek? És fogunk még róla írni, de szerintetek miért mondják azt, hogy Izland klassz nélküli társadalom? Vajon lehet ilyen?

Lilla

Ui.: Erősen reménykedem, hogy nem írok magyartalanul, annyira angolul vannak bennem az élmények, hogy nehéz magyarra átfordítani, pedig már kezd elmúlni a kultúrsokk. :)

Összehasonlító infografika Magyarországról és Izlandról, a fiatalok munkanélküliségét figyelembe véve

Nagyon sok időt töltöttem a grafikával, és nem csak ezzel (jönnek-jönnek, hurrá! :)). Mire hazamegyünk, grafikus is leszek :).

Mindenesetre, ezek azok a számok, amik miatt Izlandra érkeztünk. Láthatjátok, hogy kutatási témánkban Izland kimagaslóan alacsony (oximoron!) eredményeket ér és ért el. Azonban azt is megfigyelhetitek, hogy van együtt járás a számokban hosszútávon (a különbséget nézd! :)). A két ország eredményeit egymás mellé rakva, nagyon hasonló görbéket kapunk. Kivételek a csúcspontok.

Persze, könnyen mondható, hogy Izlandon nagyon kevesen laknak, és így könnyű alacsony szinten tartani a munkanélküliséget (az össz-munkanélküliség 4-5% körül van), de ez nagyon egyszerű válasz lenne. S mint ilyen, nem is teljesen igaz. Természetesen nem elhanyagolható a társadalom tagjainak a száma, semminek a vizsgálatánál. Ettől függetlenül, az arány alacsonyan tartása mögött többnek kell lennie, mint ennek az egy indoknak. Valaminek, az emberek gondolkodásában, hozzáállásában, viselkedésében - gondoljuk mi. És ezekről kérdezgetünk, és ezt próbáljuk látni.

Azért is gondoljuk így mi, mert látunk erős hasonlóságokat Izland és Magyarország között: benyomásunk szerint otthon minden egyes gazdasági probléma megtalálható kisebb-nagyobb mértékben, ami Izland gazdasági összeomlásához vezetett 2008-ban. Ijesztően hasonlóak a folyamatok, a narratívák, az érzések azokkal párhuzamba állítva, amiket otthon látunk.
Persze, ebben az is benne van, hogy Izland nem egy tipikus skandináv ország. Képzeld el a balkánt, sózd meg egy kis skandináv háttérrel és szemlélettel: már kész is van Izland! Három percig tarts a sütőben, majd rakd ki a hideg levegőre. Vigyázat, a három percnél további sütés vulkán kitöréseket okozhat! Túlfagyasztás esetén gleccserek keletkezhetnek!

Én azt látom, hogy a legnagyobb különbség az empátia és a pozitív hozzáállás terén mutatkozik meg. Egy esetleges államcsőd esetén, vajon Magyarország is úgy reagálna-e, hogy a csődben az újrakezdés lehetőségét látja? Sokan elmondják, hogy itt így volt. A válasz: Nem tudom. Nem hiszem.

Node, hogyan is állnak ezek a kimagaslóan alacsony számok pontosan? Összevadásztunk nektek egy-egy OECD kimutatást.

A fiatalok munkanélküliségének alakulása Izlandon, Magyarországon és az OECD-ben

A fiatalok munkanélküliségének alakulása annak tekintetében, hogy mennyien nem vesznek részt se a munkaerőpiacon, se továbbképzésen, se oktatásban, korosztályokra bontva. 

Kék: Izland

Fekete: OECD átlag

Piros: Magyarország

Össz-munkanélküliség 2006 - 2014 között az EU19, EU28 zónákban, illetve Magyarországon és Izlandon. Fekete: OECD átlag.

Munkanélküliség aránya azok között, akik nem végezték el a középiskolát.

Ez azért fontos, mert Izlandon jelenleg nagyon erős társadalmi dialógus van arról, hogy egyre több fiú bukik ki a középiskolából. Azonban a pontos okok nincsenek meghatározva. Vannak olyan szélsőségesek, akik azt mondják, hogy az egyébként erősen feminista Izlandon nem figyelnek oda a fiúk igényeinek a kielégítésére az iskolában. Mások az írás-olvasás oktatást hozzák összefüggésbe a ténnyel. Megint mások a mentális egészségét kérdőjelezik meg ennek a korosztálynak. Vannak olyanok is, akik ezt a társadalmi elszegényedés jeleként élik meg, hiszen gyakran előfordul, hogy a kibukott fiúk munkát vállalnak. Pontos okokat nem tudni. 

Az biztos, hogy még így is sokkal jobban állnak arányaiban, mint mi. Csak érdekességképpen: az egész EU-ban Magyarországon a legnagyobb a hosszútávú várható életszínvonal javulás a felsőfokú tanulmányok elvégzése esetén. Ez egy részről motiváló, más részről viszont igen ijesztő. Hogy miért is?

Izlandra gyakran mondják, hogy klassz nélküli társadalom (persze ez nem igaz), viszont tény, hogy a fizetések sokkal kiegyenlítettebbek. Könnyen el lehet képzelni, és romantizálni azt, hogy milyen lehetett, amikor még az egész ország földművelésből élt (még száz év sem telt el azóta, hogy Izland önálló lett, vagy hogy megnyílt volna az első egyeteme). Itt a kétkezi munka megbecsült, fejlődő, tudáson alapuló szakma - és nem tartozik hozzá a szerhasználat és alkoholizmus sztereotípiája, mint otthon. Van egy dán, már-már öniróniába hajló szóbeszéd, aminek az a neve: Jante's law. Ez a "törvény" arról szól, hogy egy percre se gondold magad különbnek másnál. És alapvetően ez a szemlélet az összes skandináv országban, így itt is helyet kap: ha nem lehetsz jobb, nem lehetsz rosszabb se.

Ugye, milyen furcsa nekünk, akik általában élvezzük, ha valamiben a legjobbak vagyunk, és a személyiségünk kibontakozásának éljük ezt meg? Nos, hát itt nem így van. (Tyler Durden is megmondta: nem az eredményeid vagy.)

Érdekes látni egyébként, hogy mennyire aggódnak a migráns háttérrel rendelkező gyerekek továbbtanulásáért, munkavállalásáért is. Illetve azért, hogy attól tartanak, nem tudják nekik ugyanazokat az esélyeket megadni, mint az izlandiaknak. Pedig a migráns háttérrel rendelkező emberek munkanélküliségi rátája (egybe véve az első, ill. másodgenerációs migránsokat, és a most érkezőket is) is alig éri el a 9%-ot az OECD szerint. Ez a szám nálunk, szintúgy a kétszerese, s nekünk mégse a minden napi kommunikációnk része ez a téma.

Node, folytassuk.

A munkavállalók aránya országonként. Izland a nyertes!

Reméljük, kicsit szemléltetni tudtuk ebben a cikkben, hogy mennyire kimagaslóan nyertes! Hazavisszük a szemléletet, ígérjük! :)

De egy kérdés még mindig megválaszolatlan maradt? Mi az az oximoron? ;)

Lilla

Gyors poszt lesz, de nem sokára jelentkezünk majd hosszabbal is. :) Ígértem, hogy feltesszük a kérdéseket, amelyek az interjúink vázát képezik.

Ezek az alábbiak (persze nyersen, angolról fordítva):
- Hogyan látod a fiatalok munkanélküliségének problémáját Izlandon és Reykjavikban?
- Van becslésed róla, hogy mekkora  a probléma Izlandon? Ha igen, el tudnád helyezni ezt egy idővonalon: múlt, jelen, jövő vonzatában? Mit vársz a jövőtől? Mit gondolsz, mire lenne szükség, hogy a probléma megoldódjon?
- Látsz bármi változást 2008 óta?
- Milyen szakpolitikai döntéseket, rendeleteket ismersz a fiatalok munkanélküliségének és a munkanélküliségnek a problémájában? Változtak ezek valamit 2008 óta?
- Tudsz bármilyen speciális programról mely a fiatalok munkanélküliségének problémájának megoldására lett létrehozva?
- Ismersz akármilyen kutatást a témában?
- Tudsz bármilyen szektorközi/intézményközi együttműködésről a témában? Hogyan látod az NGO-k és GO-k helyzetét és szerepét Izlandon, valamint ebben a problémában?
- Hogy látod, az iskolai rendszer hogy reagál a problémára? Változik időről időre?
- Hogy látod a jelzőrendszer, és a szociális ellátások rendszere hogy reagál a problémára? Változik időről időre?
- Ismersz a témában jó gyakorlatokat Izlandon és Reykjavikban?
- Van ötleted kit látogathatnánk meg? :)

És persze, még rengeteg személyre, intézményre szabott kérdés - de azok többet változnak, mint ezek. :)

Lassan indulunk dolgozni, nem sokára jelentkezünk megint! :)

Lilla

Ahogy a kép mondja: a hajléktalanság nem diszkriminál. Valami ilyesmit éreztem tegnap este az ETHOS "Not at home today" (Ma nem vagyok otthon) c. előadásán. Az előadás a Salvation Army (Üdvhadsereg) egyik önsegítő csoportján belül jött létre, és most játszottak először - akkora érdeklődéssel, hogy tegnap két előadást tartottak, mivel még a másodikra sem fért be mindenki.

Az előadás előtt az Üdvhadsereg egy dolgozójával beszélgettünk - rögtön be is kértem magunkat egy interjúra valamelyik napra jövő héten. Elmondta, hogy ők úgy érzik, a jelzőrendszer szempontjából még a nyolcvanas évek közepén járnak. Legalábbis Norvégiához képest, ugyanis múlt évben volt náluk egy norvég kolléga, és ők sok mindent máshogy csinálnak. Ezt én is meg tudom erősíteni, hiszen 2009-ben, ugyanígy ösztöndíjjal három hetet töltöttem Osloban, de azért a nyolcvanas éveket kicsit erősnek érzem - hozzánk hasonlítva mindenképp. Norvégiában akkor, fiatal szociálpedagógusként meglepett, hogy a családok újraszocializálása mennyire flottul, és egészséges mértékben megy (akkoriban egy szociális munkásra az elmondások szerint 7-8 család jutott, itthon ez a szám sokkal magasabb). Az az egy ember mondhatni együtt élt a "családjaival" éveken keresztül, így segítve a beilleszkedésüket.
Nos, az izlandiak itt valóban nem tartanak még: elmondták, hogy úgy érzik, Izland még mindig nem figyel oda azoknak a hangjára eléggé, akiknek nincs is hangjuk. Kevés az otthontteremtő és az újraszocializáló szolgáltatás, mind a hajléktalanok, mind a börtönviseltek esetében. Azt mondták úgy érzik, nincs második út, vissza az életbe. Persze, említették a pénzhiányt, mint fő okot, és nagyon boldogak voltak, hogy a "city" egyre több törekvést támogat - például azt az előadást is, amire beültünk.

Eddig bólogathatnánk, hogy igen, ez ismerős, eléggé hasonló a helyzet itthon is: nézd már egy skandináv ország, ami jobban hasonlít ránk, mint Norvégiára, haha! De nem ez a helyzet. Hogy miért? Mert a munka szellemisége annyira elengedhetetlenül skandináv (már ha valid ez a jelző), hogy képtelenség Izlandot máshova sorolni. Mesélem, hogy miért.

Alapvetően, azért mentünk el, mert feltételeztük - hiszen a témánk a fiatalok munkanélkülisége - hogy a hajléktalanok és a börtönviseltek között találunk munkanélkülit. Nos, úgy néz ki, ez a tippünk bevált: ez a két csoport sajnos még itt sem távolodott el a munkanélküliség világától, bár (és ezt egyedül a kinézetükre alapozom),  talán, hamarabb találnak munkát itt, mint otthon. Erre mindenképp rákérdezünk majd.

Amikor beléptünk a terembe (mi csak a második előadásra jutottunk be - azért is álltunk a sorban vagy másfél órát), félhomály fogadott bennünket, és különböző pózokban összekuporodott vagy épp álló, torz maszkokat viselő emberek. Egyik se nézett ki se hajléktalannak, se börtönviseltnek, kivéve a kettő, középen ülő, láthatóan rangidős nőt és férfit leszámítva.
Ha már itt járunk: a színészek 19 - 90 évesek, és az előadás végig izlandiul volt. Az előadás előtt megtudtuk, hogy a saját történeteiket mesélik el, és hogy még úgy is érdemes bemenni, hogy nem értünk egy szót sem: nagyon erős érzelmeket adnak át. Ezt utólag meg tudom erősíteni. Voltak pillanatok, amikor annyira szuggesztíven kommunikáltak, hogy azt éreztem értem a nyelvet, a dalokat - az érzéseket mindenképp. (És ez nem csak az angol szöveg alatt  volt így! ;)

Itt egy picit megszakítanám az irományt annak céljából, hogy megemlítsem: az idegennyelvű színház, még ha nem is érted - baromira király dolog! Kevesebb erősebb, és kommunikatívabb dolog van a világon, mint a színház. Én anno Norvégiában is láttam egy nagyon átütő előadást, amiből egy szót nem értettem, és most itt is. Menj el színházba, valami alternatív színházba, ha külföldön jársz: nem fogod érteni, de utána jobban fogod érteni, ha érted mire célzok! ;)

Visszatérve az előadásra: mindenkin maszk, sejtelmes zene, s elkezdték. Az idős bácsi középen felállt, és verset szavalt, aztán jöttek sorba a történetek. Erősek, megrázóak, visszásak - még úgy is, hogy csak a testüket, a metakommunikációjukat értettük. Volt egy fiatal fiú - szerintem 22 - 23 éves lehetett - akinek a testtartásából, és minden metakommunikációjából a szégyen és a bűnbánat tükröződött. Sok dal. Sok olyan színpadi helyzet, mely az idegen számára is egyértelművé tette, mi történik (habár mi voltunk egyedül nem helyiek a teremben). Sok nevetés, sok önirónia, és a színészek számára biztosan - de azt gondolom, a résztvevőknek is: katarzis.

Hoztunk belőle részleteket: nézzetek bele.

Viszont, egy valamin felakadt a szemem: a színészek közül három is bevándorló volt. Egy mexikói, egy egyiptomi, egy valahonnan jövő, de biztosan arab. Volt köztük, aki már beszélte a nyelvet, és volt, aki még nem. 

Nagyon aktuális téma otthon, tudom. Ezért csak finoman. Magamra reflektálnék. Nekem semmi bajom a bevándorlókkal, sőt, szívem szerint minél több segítséget adnék nekik. (Bár egy ismerősöm azt mondja mindig, hogy minden ami a "de" előtt van fölösleges.) De egy valami meglepett. Még én is, aki ebben a témában teljesen elfogadónak és támogatónak vallom magam, megdöbbenten álltam a tény fölött, hogy egy izlandi önsegítő csoportban hogy lehet olyan jelen, aki még a nyelvet sem beszéli, és alig pár éve lakik itt? Mármint, az hogy lehet izlandi? Nálunk ennél egy kicsit több időbe telik magyarnak lenni - arról nem is beszélve, hogy mi nem így integrálunk (sajnos), és tőlünk teljesen idegen lenne valakit, aki még a nyelvünket sem beszéli színpadra vinni és magyarnak mondani. Magyar mentalitással elképzelhetetlen, felfoghatatlan, mégis annyira jó, helyes, és (szerintem) tipikusan skandináv. Példamutató. 

És egyben összekavaró érzés: se a hajléktalanság, se az izlandiak nem osztják az előítéleteimet az "igazi" izlandisággal kapcsolatban. És az arcon ütés: bumm Lilla, buta vagy. Nemes egyszerűséggel: aki itt van, az izlandi, pont. Nem kell a szőke és kékszeműt keresni, mint izlandit, hogy az biztos az. Nem, a többi is az. Ha most úgy döntenék, hogy nem megyek haza, és itt maradok: én is az lennék. És az az érzésem, hogy még ha a pénzhiányára panaszkodnak is az izlandiak, az igazi segítség mind a bevándorlásnál, mind az akármilyen második lehetőségre szoruló egyéneknél ez a hozzáállás. Az az érzésem, hogy ilyen elfogadással és empátiával fel lehet állni abból a szégyenből és önvádból, ami az arcokon tükröződött. Persze lehet bagatellizálni, hogy "dehát itt is vannak csövesek!"; nyilvánvalóan némi önerőre szükség van, meg elhatározásra és akaratra - de nem mindegy, hogy a segítő kéz eléréséhez milyen messzire kell nyújtóznod, és közben, alatta, és utána mennyire gondolhatod azt, hogy egyenrangú ember vagy. Szerintem.

Egy szó, mint száz. Jó volt. Erős volt. Kellett.

Az elmúlt napok szervezési tapasztalatai egyébként is azt mutatják, hogyha a fiatalok munkanélküliségét akarjuk kutatni, több fronton kell támadnunk: körbe kell járni a jelzőrendszert, és meg kell találni azokat a pontokat is, amik nem csak a megtestesülő problémát kezelik, hanem olyan erővel rendelkeznek, hogy teljesen más irányból, de megelőzik a probléma kialakulását. E hetünk hektikus volt, de jövő hétre úgy néz ki 4-5 időpontunk is lesz. Kicsit aggódtam, hogy nem így lesz (mint ahogy mondják is, izlandiakat ("halász embereket") nem lehet sürgetni), de rendben leszünk.

És ami a színházat illeti, egy lezáró gondolat: azt hiszem, a kis létszámú, elfogadó légkörű, katartikus hatással rendelkező, egyben kommunikatív és egyben önreflexióval és feldolgozó hatással bíró csoportokat felírhatjuk az elsajátítandó jó gyakorlatok közé. Kell ez a szféra, kell ez a közvetlenség, és szerintem kell a művészet is, mint közvetítő és katartikus közeg. És ezt nem lehet tömegben csinálni, de olyan jó lenne, minél több helyen, minél több embernek, rászorulónak, akinek segítségre van szüksége. Tudom, a pénz persze. Meg a hozzáállás, amit nem lehet megvenni. De hiszem, hogy otthon is van olyan szakember, akivel működne! :)

Viszont, most zárom soraimat. Ma pihenünk.

Nem sokára jelentkezünk! :)

Lilla

A mai napon Brynhildur Heidar-og Ómarsdóttirral beszélgettünk, az izlandi Women's Rights Association (csúnya fordításban: Női Jogok Egyesülete) irodavezetőjével. A szervezet az 1900-es évek elején jött létre, és eredeti céljuk szerint a nők választójogáért dolgoztak (még egy olyan híresen parlamentáris országban is, mint Izland). Ma már a női egyenjogúságért küzdenek, networkben a többi jogvédő civil szervezettel.

Az interjún beszélgettünk a munkanélküliségről, a fiatalok munkanélküliségéről, a civil szervezetek szerepéről és munkájáról az izlandi társadalmon belül, valamint oktatásról is. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy a nemek között látnak-e különbséget a munkavállalási esélyekben, kedvben illetve lehetőségekben, de az interjú ennél tágabb témákban mozgott.

Brynhildur - azontúl, hogy az izlandiaktól megszokott kedvességgel várt minket - sokban volt a segítségünkre: rengeteg érdekes dolgot említett.

Beszélt arról, hogy a munkaerő-piac sokat változott 2008 óta. Ami számunkra kifejezetten meglepő volt, hogy Izland gazdasági összeomlását amennyire lehet, pozitívan élte és éli meg, valamint társadalmi szempontból pozitív fordulatnak látja. Bár hozzátette, hogy az ilyen fajta tapasztalatot nem kívánja senkinek. Hogy miért? Elmondása szerint 2008 előtt majd' húsz évig ugyanabban a rendszerben gondolkodtak, és ebből kifolyólag ugyanabban a mederben folytak a dolgok. A gazdasági összeomlás után azonban egyértelművé vált számukra, hogy új megoldásokra van szükség - itt most Izland egészéről van szó - és a "nulláról" felállva, új megoldásokat, új nézőpontokat kerestek.

Ide köti - elmondása szerint - az "üvegplafon" áttörését is egy-két területen. Ilyen terület például az, hogy 2008 után norvég mintára kvótákat kezdtek el felállítani az ún. "board"-okban (vezetőség) a munkahelyeken: jelenleg mindenhol egyenlő arányban kell nőket és férfiakat is alkalmazni. 2008 előtt ez az arány sokkal élesebben dőlt a férfiak javára - habár még mindig vannak "klasszikusan" női (például ápoló) vagy férfi (például rendőr - a rendőrök alig 9%-a nő!) munkák az izlandi társadalmon belül. De a gazdasági összeomlás pozitív hozamának éli meg a bérek kiegyenlítődését is (mely jelenleg körülbelül bruttó 8-900 ezer forint havonta).

Elmondta, hogy Izlandon nincsenek nagy múltú egyetemek, ezért a klasszikus továbbtanulási forma az, hogy középiskola után a fiatalok külföldön töltik egyetemi éveiket, majd az új tudást és ötleteket hazahozzák Izlandra. Meglepő, de a lányok, nők továbbtanulási aránya már évekre visszamenőleg számottevően magasabb, mint a fiúké, férfiaké. Azonban, 2008 előtt a nők reprezentáltsága a munkaerő-piacon sokkal alacsonyabb volt, mint az tanultságukból kikövetkeztethető lett volna.

A munkanélküliségre terelve a témát elmondta, hogy Izlandon kiemelkedően magas a foglalkoztatottak száma, habár 2008 ebből a szempontból is fordulópontot jelentett - hirtelen megnőtt a munkanélküliség, mely csak jelenleg kezd visszaállni az előtte lévő arányokhoz. Megemlítette, hogy fontos figyelembe vennünk, hogy Izlandon kevés ember él  (ezzel természetesen tisztában vagyunk, de reménykedünk benne, hogy az arányokat, illetve a folyamatokat nézve így is tudunk majd hazavinni használható tudást). Úgy tartja, hogy az újonnan bevándorlók között a munkanélküliség problémája égetőbb lehet, hiszen nyelvtudás nélkül nehezen találnak munkát. Ők azért (is) dolgoznak, hogy nők és férfiak egyenlő eséllyel jelenhessenek meg a munkaerő-piacon munkavállalóként kortól függetlenül.

Szavaiból érezhető volt a (szerintem) tipikusan skandináv szemlélet, és az is, hogy egy kis létszámú országban talán gyorsabban mennek végbe változási/változtatási folyamatok. Ki is emelte, hogy majdhogynem mindenki ismer mindenki a szakmában, és az érdekérvényesítés a kormány felé is flottul, gyorsan zajlik.

Az interjú civil szféráról szóló részéből hoztunk nektek egy kis "preview"-t. A teljeset szerintem majd a végső filmjeinkbe vágjuk bele. Nézzétek meg, mert szerintem nagyon igaz és egyszerre kemény mondatok hangzanak el a felvételen! :)

Az interjú végeztével kért tőlünk egy közös képet (szerintem fenn virítunk az ő facebookján is :) ), valamint azonnal be is ajánlott minket az egyik szakszervezet fiatalokkal foglalkozó munkajogi ügyvédjéhez is. Wow! :)

Egy következő posztban majd leírjuk, hogy milyen interjú kérdésekkel dolgozunk (vázként, hiszen szervezetekre alakítjuk a vázat). Én személy szerint szeretnék egy kicsit kitérni majd arra, a meglévő kérdéseinken túl, hogy milyenek a "klasszikus" izlandi munkák, illetve, hogy az oktatási rendszer kompetencia alapon készíti-e fel a frissen végzetteket (akármelyik iskolai szinten) a munka világára, még akkor is, ha az egyetemek nem rendelkeznek annyira nagy múlttal itt... Sajnos elfelejtettem rákérdezni, hogy melyik országokba mennek a legtöbben tanulni, de feltételezem a skandináv országok felülreprezentáltak. Nagyon szeretnék emellett az egyetemeken összeszervezni fiatalokkal egy-egy fókuszcsoportos beszélgetést is, remélem összejön. :)

Holnap elvileg a Reykjavik University-be megyünk (az is legalább két utcányira lesz tőlünk, Reykjavik nagyon pici!), bár ezzel a kontakttal nehéz összeszervezni az időpontot: remélem nem kell megint átrakni. Szorítsatok! :)

Összességében, amennyire féltünk tőle, hogy nem fogunk érdemi információt kapni ennél a szervezetnél - mivel csak érintőlegesen foglalkozik a munkanélküliséggel - annyira jó kezdésnek bizonyult a munkához. Még egyszer, itt is köszönjük! :)

És nektek is, hogy olvastok minket. Ha megnéztétek a videót kommenteljetek itt, vagy akár facebookon: mit gondoltok az elhangzottakról?


Nem sokára megint jelentkezünk!

Lilla (és Laura)